Wagner Károly kora és szelleme

Wagner Károly (1830-1879) nevéhez fűződik a selmecbányai Erdészeti Akadémia magyarítása, a magyar nyelvű erdészeti irodalmi és szaknyelv megalapozása, de az Országos Erdészeti Egyesület létrehozásából is oroszlánrészt vállalt. A XIX. század derekán az akadémia segédtanáraként hallgatói ösztönözték magyar nyelvű előadások tartására és a magyar erdészeti irodalom megteremtésére. Utóbbiban elsősorban Divald Adolf volt segítőtársa. Az Erdészeti Lapokat népszerűsítő közös felhívásuk 1861-ben jelent meg, de a leendő előfizetők megszólítása mellett az első magyar nyelvű erdészeti szaklap életre hívását és a magyar érdekeket támogató, magyar nyelvű erdészeti egyesület megalakítását sürgették. Szaknyelv nélkül a magyar erdészeti irodalom nem állhatta meg a helyét, ezért 1863-ban erdészeti műszótárt jelentetett meg, 1868-ban pedig Divald Adolffal közösen megírta a magyar-német és a német-magyar erdészeti szakszótárt. 1867-ben, amikor az Erdészeti Akadémián az előadások nyelve hivatalosan is magyar lett, Wagnert tanárrá választották, aki a tantervet a kor követelményeinek megfelelően dolgozta ki. Az Akadémia könyvtárát is vezette. 1871-ben a Pénzügyminisztériumban kapott állást, majd 1872-ben a magyar állami erdészet élére helyezték. Cikkei, tanulmányai az általa alapított Erdészeti Lapokban jelentek meg, melyet 1862-től 1871-ig szerkesztett. Nevét tudatosan, magyarsága hangsúlyozása miatt írta Vágnernek. Haláláig a magyar erdők és az erdészet ügyét szolgálta.


Divald Adolf (1828-1891) a selmecbányai Erdészeti Akadémián végezte tanulmányait, de az 1848-as szabadságharc idején az iskolát félbeszakítva honvédtüzérnek állt. A fegyverletétel után befejezte tanulmányait, és kincstári erdőmester lett Selmecbányán. Teljes mellszélességgel kiállt Wagner Károly törekvései mellett, és a magyar nyelvű erdészeti irodalom és oktatás alapjait is közösen tették le. 1862-ben Wagner Károllyal együtt megalapította az Erdészeti Lapokat, melynek haláláig munkatársa maradt. 1867-ben, a kiegyezés után a kincstári erdészet élére nevezték ki, majd 1872-ben leköszönt, és átvette a szlavóniai kincstári erdőségek értékesítésére alakult részvénytársaság vezetését. A részvénytársaság feloszlását követően az Esterházy-uradalmakat igazgatta Kismartonban. Cikkei, tanulmányai többnyire az Erdészeti Lapokban, sokszor „Erdődi” név alatt jelentek meg. Az erdészeti írót a Magyar Tudományos Akadémia 1864-ben választotta levelező tagjává.

Bedő Albert (1839-1918) a magyar erdészet egyik legkiemelkedőbb alakja, kiváló erdészpolitikus és közgazdász. Nevéhez fűződik az 1879. évi törvény megalkotása, az ország erdészetének önállósítása, tekintélyének megerősítése. Tevékenyen részt vett az Országos Erdészeti Egyesület megszervezésében és a magyar erdészeti irodalom fejlesztésében. Munkásságával a magyar erdőgazdaság fejlődését szolgálta. Tiszteletbeli doktora volt a kolozsvári egyetemnek, levelező tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Az Országos Erdészeti Egyesületben 1866-tól 1880-ig titkárként működött. Szerkesztette az Egyesület közleményeit, évkönyveit, majd 1871-től egészen 1900-ig az Erdészeti Lapokat gondozta. Nagyszabású, négykötetes munkája, "A magyar állam erdőségeinek gazdasági és kereskedelmi leírása" 1896-ban jelent meg. Emlékét az Országos Erdészeti Egyesület az 1957-ben alapított Bedő-díjjal őrzi.